Aktualitások

          

Biztonságban az interneten: tegyél érte!


Mit tehetünk azért, hogy online jelenlétünk során elkerüljük a fenyegetéseket, vagy megfelelően tudjuk kezelni azokat? Az EU minden év októberében a kiberbiztonsági hónap keretében számos eseményt támogat, amelyek az online biztonság fontosságára hívják fel a figyelmet. Október ugyan véget ért, de az éberség nem: a mindennapokban is fontos, hogy (fel)ismerjük a veszélyeket, és aktívan tegyünk biztonságunkért.
Tovább»


Tévénézési szokások az EU országaiban


Még mindig rengeteg időt töltünk a televízió előtt. Szinte nincsen olyan háztartás Magyarországon (és Európában is kevés), ahol ne kapcsolnánk be minden nap a tévét. Ha meg már bekapcsoltuk, átlagosan legalább kettő, de van, ahol 6 órát járatjuk… Médiafogyasztási szokásaink az utóbbi ötven évben jelentősen, az elmúlt tíz évben már kevésbé jelentősen változtak, de a digitális forradalommal – új eszközök és szolgáltatók megjelenésével – várhatóan hamarosan jelentősen át fognak alakulni.
Tovább»


FIATAL FILMRENDEZŐK VERSENYE - NEVEZÉSI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTVA


Mindig is úgy gondoltad, megvan benned az, ami a filmrendezéshez kell? Most megmutathatod! Az EU lehetőséget nyújt fiatal filmrendezőknek, hogy elkészíthessék saját #EUandME rövidfilmjüket. Az öt nyertes mindegyike 7.500 eurós ösztöndíjban részesül, emellett ötletét egy híres európai filmrendező mentorálásával valósíthatja meg. Nevezési határidő meghosszabbítva: 2018. november 07., 12 óra (dél)
Tovább»


Európai választások 2019


Európai választások 2019. május 23–26. Európaiként egyre több kihívással szembesülünk: foglalkoznunk kell többek között a migráció, a klímaváltozás, a fiatalok munkanélkülisége és az adatvédelem kérdésével. Egyre inkább globalizált, versenyorientált világban élünk. Ugyanakkor a brexitről szóló népszavazás rávilágított, hogy az EU nem egy visszafordíthatatlan projekt. És bár legtöbbünk természetesnek veszi a demokráciát, úgy tűnik, elvi és gyakorlati értelemben is egyre inkább veszélyben van.
Tovább»


4for Europe nevezési határidő meghosszabbítva


A vetélkedőre középiskolások jelentkezését várjuk, négyfős csapatokban. Minden iskolából tetszőleges számú csapat nevezhet. A vetélkedő országos első két helyezett csapatának osztályai a 2018/2019-es tanév második félévében strasbourgi tanulmányúton vehetnek részt az Európai Parlament EUROSCOLA programjának keretén belül (osztályonként 24 diák és 2 tanár). A regionális döntők győztes csapatai pedig ausztriai tanulmányútra kapnak meghívást az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete szervezésében. NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2018. OKTÓBER 12
Tovább»


Az EU helyzete 2018-ban


Szeptember 12-én Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megtartotta negyedik és egyben utolsó, az Unió helyzetét értékelő beszédét a Parlament előtt Strasbourgban. Az erős és egyesített Európa fontosságát hangsúlyozta, és figyelmeztetett a populizmus veszélyeire. Nyolc hónappal az európai választások előtt a vita nagyra törő terveket vázolt fel a 27 tagállamból álló Európai Unió jövőjét illetően, Strasbourgban.
Tovább»


#EUandME FIATAL FILMRENDEZŐK VERSENYE


A Fiatal Filmrendezők Versenye az #EUandME kampány részét képezi, célja bemutatni azt, hogy az uniós jogszabályok és kezdeményezések lehetővé teszik, hogy kövessük és megvalósítsuk az álmainkat. A tanulástól az utazásig, az internetezéstől a bolygó megmentéséig, az #EUandME bemutatja, hogy az EU hogyan segít a fiataloknak abban, hogy azt tehessék, amit a legjobban szeretnek. A versenyben 18 és 35 év közötti filmrendezők vehetnek részt egy-egy rövidfilmötlettel. A pályázóknak 2018. augusztus 24. és október 31. között kell benyújtaniuk egy rövidfilm-ötletet, ami bemutatja, hogyan járul hozzá az Európai Unió a polgárainak mindennapi életéhez. A pályaműveket az alábbi 5 témakör egyikében kell benyújtani: Mobilitás, Fenntarthatóság, Képzés és vállalkozás, Digitális és Jogok. Minden témában egy, vagyis összesen 5 nyertes kerül kiválasztásra az Európai Unió 28 tagállamából, akik majd támogatást kapnak a filmjük elkészítéséhez. A jelentkezéshez a résztvevőknek be kell nyújtaniuk a filmjük rövid szinopszisát és egy magyar és egy angol nyelven, okostelefonnal készített rövid videót, amiben bemutatják a motivációjukat és a filmötletüket. Továbbá a résztvevőknek be kell küldeniük egy linket legalább egy általuk, 5 évnél nem régebben készített rövidfilmről. Az EU előválogatást végez, melynek keretében megvizsgálja a pályázó részvételi jogosultságát, illetve több más kiválasztási kritériumot. Ezt követően egy nemzetközi filmrendezőkből álló zsűri kiválaszt témakörönként két jelöltet. Az 5 nyertes kiléte egy nyilvánosan elérhető, online szavazás keretében dől el 2019. január-február között.
Tovább»


Nyerj látogatást az osztályodnak Strasbourgba, az Európai Parlamentbe!


A vetélkedőre középiskolások jelentkezését várjuk, négyfős csapatokban. Minden iskolából tetszőleges számú csapat nevezhet. A vetélkedő országos első két helyezett csapatának osztályai a 2018/2019-es tanév második félévében strasbourgi tanulmányúton vehetnek részt az Európai Parlament EUROSCOLA programjának keretén belül (osztályonként 24 diák és 2 tanár). A regionális döntők győztes csapatai pedig ausztriai tanulmányútra kapnak meghívást az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete szervezésében.
Tovább»


FEDEZD FEL EURÓPÁT! 2018 Filmezz! Pályázz! Utazz!


Nyerjetek osztálykirándulást az Európa Pontba, Budapestre!
Tovább»


anévkezdés: az EU által finanszírozott programnak köszönhetően a tanulók tejet, gyümölcsöt és zöldséget kapnak az iskolákban


A tanév kezdetével folytatódik az uniós iskolagyümölcs-, iskolazöldség- és iskolatejprogram az EU tagállamaiban.
Tovább»


          
© 2009 Europe Direct Tájékoztató Központ - Hajdú-Bihar megye

Az Európai Unió tagállamai

Ausztria

Ausztria

Fővárosa: Bécs
Csatlakozott: 1995-01-01

 

Érdekességek:

1529-ben Bécsben sütötték az első kiflit, annak örömére, hogy a városból kivonult a török sereg, és a városfalon kívül épült templom tornyának ormára ismét kereszt került. (Orom németül Gipfel, kifli németül Kipfel.) Az ötlet – hogy az ostrom alatt a félhold miatt koplalt bécsiek most lakjanak jól a félholddal – Herr Kolschitzkytól, az első bécsi kávéház tulajdonosától származott. Ő süttetett először kávé mellé fogyasztható kifliket, egy Wendler nevű bécsi pékkel. 

http://www.mindmegette.hu/index.php?apps=cikk&cikk=12396

Belgium

Belgium

Fővárosa: Brüsszel
Csatlakozott: 1957-03-25

 

Érdekességek:

Belgiumban a csokoládé a kezdetektől ajándéknak számított. 1912-től kézzel készített pralinékat gyártottak, amelyeket díszdobozba csomagoltak. A csokigyártók, termékeik alapanyagául, valamint a töltelékbe is a legjobb minőségű kakaószemeket választották. A díszítést még ma is kézzel végzik. A belga csokikat jelenleg is a luxustermékek között tartjuk számon.

http://eupedia.hu/index.php/Belgium#A_belga_csokol.C3.A1d.C3.A9

Bulgária

Bulgária

Fővárosa: Szófia
Csatlakozott: 2007-01-01

 

Érdekességek:

Bulgáriában találták fel az erősítő és görcsoldó hatású rózsaolajat, amelynek 1 kilogrammjához 5 tonna friss rózsaszirmot használnak fel.

http://eupedia.hu/index.php/Bulg%C3%A1ria#.C3.89rdekess.C3.A9gek

A bolgárok bólogatása ellentétes jelentéssel bír, mint, amit megszokhattunk. Az igen vagy a nem kifejezésénél, éppen ellenkezőleg billentik a fejüket, mint európai társaik.

http://bulgaria.travelon.hu/informaciok/

Ciprus

Ciprus

Fővárosa: Nicosia
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

A Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigete, ahol 100 lakosra 180 televíziókészülék jut.

http://eupedia.hu/index.php/Ciprus#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Cseh Köztársaság

Cseh Köztársaság

Fővárosa: Prága
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

A csehek fejenként 162 liter sört isznak évente, amellyel belépésükkor átvették a vezetést az EU tagországok között.
Az EU-ban a legtöbb házasság itt végződik válással.
Lakosságarányosan itt az egyik legmagasabb a kórházi ágyak száma.

http://eupedia.hu/index.php/Csehorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Dánia

Dánia

Fővárosa: Koppenhága
Csatlakozott: 1973-01-01

 

Érdekességek:

Minden év júniusában Roskildében rendezik Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválját. A dán zászló, a Dannebrog, a világ legrégebbi nemzeti lobogója.
Koppenhága kikötőjében található a kis hableány szobra.

http://eupedia.hu/index.php/D%C3%A1nia#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Egyesült Királyság

Egyesült Királyság

Fővárosa: London
Csatlakozott: 1973-01-01

 

Érdekességek:

Az Európai Unió legfejlettebb régiója belső London.
A törvény értelmében a londoni Towerben állandóan hat hollónak kell élnie.
A londoni metró az EU és a világ legöregebb földalattija.
A skót nemzeti ételt, a haggist birkagyomorban főzik meg.

http://eupedia.hu/index.php/Egyes%C3%BClt_Kir%C3%A1lys%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

 

Észtország

Észtország

Fővárosa: Tallinn
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

Tallinnban található a világ legrégebben, 1422 óta működő patikája.
Az észtek finnugor nyelvrokonaink.
A munkahelyi balesetek száma itt a legmagasabb az EU-ban.
Kedvelt észt esküvői sütemény a szalonnatorta.

http://eupedia.hu/index.php/%C3%89sztorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Finnország

Finnország

Fővárosa: Helsinki
Csatlakozott: 1995-01-01

 

Érdekességek:

A finnek isszák a legtöbb kávét a világon. Egy finn lakos átlagosan öt csésze kávét fogyaszt naponta.
Az országban a XIX. század óta rendeznek feleségcipelő versenyeket.
A finn mikulás neve Joulupukki.
A Molotov-koktél a finn hadsereg találmánya.
Hivatalos nyelve a finn és a svéd.

http://eupedia.hu/index.php/Finnorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Franciaország

Franciaország

Fővárosa: Párizs
Csatlakozott: 1957-03-25

 

Érdekességek:

A franciák nyolcvan százaléka rendelkezik mobiltelefonnal, ami jóval elmarad a nyugat-európai országokban tapasztalható több mint 100 százalékos aránytól: Olaszországban, Svédországban vagy Nagy-Britanniában ugyanis egy embernek akár több mobiltelefonja is van.

http://metropolita.hu/?p=6282

Görögország

Görögország

Fővárosa: Athén
Csatlakozott: 1981-01-01

 

Érdekességek:

A Korinthoszi-csatorna 1893-ban Türr István és Gerster Pál tervei szerint készült el.
A görög diákok tanulnak a legnagyobb arányban egy másik uniós tagállamban.
A legtöbb zöldséget és gyümölcsöt a görögök fogyasztják el az EU-ban.
Az országhoz megközelítőleg 2300 sziget tartozik.

http://eupedia.hu/index.php/G%C3%B6r%C3%B6gorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Hollandia

Hollandia

Fővárosa: Amszterdam
Csatlakozott: 1957-03-25

 

Érdekességek:


A legritkább holland tulipánhagyma értéke egyenlő a hagyma súlyával megegyező súlyú arany árával.
Hollandiában sem vidéken, sem a városokban nem használnak függönyt.
Az ország elnevezése a "holt land" ("fás ország") kifejezésből ered.
Nemzeti színe a narancssárga, az Orániai ház elnevezéséből.

 http://eupedia.hu/index.php/Hollandia#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Horvátország

Horvátország

Fővárosa: Zágráb
Csatlakozott: 2013-07-01

Alfred Hitchcock filmrendező zadari tartózkodása alkalmával megállapította, hogy itt látható a világ legszebb naplementéje.

Írország

Írország

Fővárosa: Dublin
Csatlakozott: 1973-01-01

 

Érdekességek:

A nemek aránya itt a legkiegyenlítettebb az Unióban, 100 férfira 101 nő jut.
Az írek fogyasztják átlagosan a legtöbb alkoholt az EU-ban.
Az írek nemzeti "kokárdája" a zöld lóhere.

http://eupedia.hu/index.php/%C3%8Drorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Lengyelország

Lengyelország

Fővárosa: Varsó
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

A lengyel nők mennek férjhez a legkorábban az EU-ban.
Micimackóról utcát neveztek el Varsóban.
A csillagász Kopernikusz lengyel származású volt.

http://eupedia.hu/index.php/Lengyelorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Lettország

Lettország

Fővárosa: Riga
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

Lettországban 117 nő jut 100 férfira, mely az EU-ban a legmagasabb arány.
Az országnak háromezernél is több tava van.
Területének jelentős része tengerszint alatt fekszik.
Lakosságának közel 30 százaléka orosz ajkú.

http://eupedia.hu/index.php/Lettorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Litvánia

Litvánia

Fővárosa: Vilnius
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

Az 1993-ban a forgalomból kivont bankjegyekből WC-papír készült.
1991-ben Izland volt az első ország, amely elismerte az ország függetlenségét.

http://eupedia.hu/index.php/Litv%C3%A1nia#.C3.89rdekess.C3.A9gek


Litvánia az egyetlen olyan ország, ahol a könyvkereskedők számára emlékművet emeltek.


http://www.hbmk.hu/eu25/litvan/utazas.html

Luxemburg

Luxemburg

Fővárosa: Luxembourg
Csatlakozott: 1957-03-25

 

Érdekességek:

A lakosság 32 százaléka külföldi állampolgár, amely a legmagasabb arány az Unióban.  Luxemburgban 100 lakosra 106 mobiltelefon-előfizetés jut, amely az EU-ban a legmagasabb arány.
Az egyetlen nagyhercegség a világon.
Az Európai Bíróság székhelye Luxemburgban található.
A legmagasabb egy főre jutó GDP-vel büszkélkedhet az EU-ban.

http://eupedia.hu/index.php/Luxemburg#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Magyarország

Magyarország

Fővárosa: Budapest
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

A kontinensen először Budapesten közlekedett metró.
A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava.

http://eupedia.hu/index.php/Magyarorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

 A hungarikumok közé tartoznak a magyar fűszerpaprika, a tokaji bor, a makói hagyma, a pálinka és a téliszalámi, valamint az akácméz . A gyakran jelképnek is tartott jellegzetes magyar tájak az Alföld („puszta”), a Balaton, a Dunakanyar, Budapest látképe a hidakkal vagy a Székelyföld. A magyarság jelképállatai egyes magyar háziállatok, mint a puli, a komondor és a magyar szürkemarha, valamint a gólya, illetve a történelemben a ló („lovasnemzet”), a szarvas (a csodaszarvas legendája) és a turulmadár.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarok#A_magyars.C3.A1g_jelk.C3.A9pei


 

Málta

Málta

Fővárosa: Valletta
Csatlakozott: 2004-05-05

 

Érdekességek:

A máltaiak 95 százaléka hívő.
Az ország elnevezése biztonságos kikötőt jelent.
Az Európai Unió legkisebb és legsűrűbben lakott tagállama.

http://eupedia.hu/index.php/M%C3%A1lta#.C3.89rdekess.C3.A9gek_2

Németország

Németország

Fővárosa: Berlin
Csatlakozott: 1957-03-25

 

Érdekességek:

Sok német tájegységen nagyon régi karácsonyi szokásokkal találkozhatunk. Így pl. a partvidéken a Télapó hajóval jön a tenger felől, hogy a kikötőben köszöntse a gyerekeket és a felnőtteket. A Hanza-romantika a közvetlenül a kikötőben vagy parton rendezett karácsonyi vásárt jelenti.

http://www.nemetportal.hu/kultura.htm

Olaszország

Olaszország

Fővárosa: Róma
Csatlakozott: 1957-03-25

 

Érdekességek:

Az UNESCO szerint a világ műemlékeinek több mint 60 százaléka Olaszországban található.
Az EU legnagyobb paradicsomtermelője.
Az EU-ban a legtöbb szállodai férőhellyel rendelkező ország.
Vízkeresztkor Befana, a jó boszorkány ajándékot hoz a gyerekeknek.

http://eupedia.hu/index.php/Olaszorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Portugália

Portugália

Fővárosa: Lisszabon
Csatlakozott: 1957-03-25

 

Érdekességek:

Portugália a világ parafatermelésének több, mint 50 százalékát adja.
A Nagy-Britanniában elterjedt ötórai tea Portugáliából származik.
Az egy főre jutó átlagos halfogyasztás évente 76 kiló.
1920-ban tért át a jobboldali közlekedésre.

http://eupedia.hu/index.php/Portug%C3%A1lia#.C3.89rdekess.C3.A9gek

 

Románia

Románia

Fővárosa: Bukarest
Csatlakozott: 2007-01-01

 

Érdekességek:

Romániában mintegy 6400 medve él, amely az európai medveállomány 55 százaléka.
Itt él Európa egyetlen húsevő növényfaja, a kereklevelű harmatfű, amely virágánál akár húszszor nagyobb rovarokat is megemészt.

http://eupedia.hu/index.php/Rom%C3%A1nia#.C3.89rdekess.C3.A9gek


Az eredeti Drakula a XV. században az Erdéllyel szomszédos hegyvidéki terület, a Havasalföld (ma Romániában található) fejedelme volt. Festményeken és fametszeteken megörökített arcképeinek tanúsága szerint vastag bajszú, horgas orrú és nagy, meredt szemű férfi volt, a keresztségben a Vlad nevet kapta, de Drakulának is nevezték, mert családjának címerében “dracul", vagyis sárkány ágaskodott. E szónak történetesen “ördög" jelentése is van.


http://beluard.freeweb.hu/index9_15.htm

Spanyolország

Spanyolország

Fővárosa: Madrid
Csatlakozott: 1986-01-01

 

Érdekességek:

Spanyolországban nem ritka, hogy olajbogyómagokkal fűtenek.
Guadix spanyol település lakóinak fele barlangokban lakik.
Bunolban minden év augusztusában paradicsomcsata zajlik.
Az EU-ban itt a születéskor várható legmagasabb élettartam.
A barcelonai Szent Család templomot 1882 óta építik.
Vízkeresztkor a Napkeleti Bölcsek hoznak ajándékot a gyerekeknek.

http://eupedia.hu/index.php/Spanyolorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Svédország

Svédország

Fővárosa: Stockholm
Csatlakozott: 1995-01-01

 

Érdekességek:

A svéd gyufagyártók adják a világtermelés közel egyharmadát.
A svéd koronát a mai napig Napóleon egyik tábornokának leszármazottai tehetik a fejükre.
Az EU-ban a svéd férfiak kötik meg legkésőbb első házasságukat.
A legtöbb tejet a svédek fogyasztják az EU-ban.
A svédek karácsonyi ajándékait egy Jultomten nevű manó hozza.
1901 óta itt ítélik oda a Nobel-díjakat.

http://eupedia.hu/index.php/Sv%C3%A9dorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek


 

Szlovákia

Szlovákia

Fővárosa: Pozsony
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

Andy Warhol, amerikai képzőművész, a pop art irányzat központi figurája, szlovák származású.
1866-ban, a mai Kelet-Szlovákia területére csapódott Európában a legnagyobb meteor.

http://eupedia.hu/index.php/Szlov%C3%A1kia#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Besztercebányától nem messze, a Török (Turecká) nevű faluban minden év májusában megrendezik a juhtúrós galuska-evő világbajnokságot. A szokást még csak néhány éve vezették be, mégis igen nagy népszerűségnek örvend.

 http://kulfold.ma.hu/tart/rcikk/b/0/113989/1

Szlovénia

Szlovénia

Fővárosa: Ljubljana
Csatlakozott: 2004-05-01

 

 

Érdekességek:

Szlovénia 1991-ben, tíznapos háborúban vívta ki függetlenségét.
A síelés a XVII. századtól kezdve elterjedt az országban.
A Mount Everestet megmászó első házaspár szlovén volt.
Az ország 56 százalékát erdő borítja.

http://eupedia.hu/index.php/Szlov%C3%A9nia#.C3.89rdekess.C3.A9gek