Az Európai Unió

Az Európai Unió rövid története

 

Az Európai Unió azzal a céllal jött létre, hogy véget vessen a szomszédos európai országok közötti ismétlődő, véres háborúknak, amelyek közül a legrettenetesebb a második világháború volt. 1950-re kézzelfogható közelségbe került az Európai Szén- és Acélközösség létrehozása, amelyre Robert Schuman, francia külügyminiszter tett javaslatot. Elképzeléseit május 9-én hozta nyilvánosságra. Ezt a dátumot azóta is az EU születésnapjaként ünnepeljük.

1951-ben az európai országok gazdasági és politikai egyesítése, valamint a tartós béke biztosítása érdekében hat alapító taggal -- Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország és Olaszország -- jött létre a szén és acél közös piaca.  1957-ben aláírták a Római Szerződést, és ezzel megalakult az Európai Gazdasági Közösség (EGK), más néven a közös piac. 1968-ban teljesen eltörölték a hat ország közötti belsõ vámokat, illetve közös politikákat is bevezettek a mezőgazdaság és a kereskedelem területén.

A gazdasági növekedés töretlen volt, amit az is elõsegített, hogy az EU-országok közötti kereskedelemben megszüntek a vámok. Megegyezés született az élelmiszer-termelés közös szabályozásáról is, ezzel sikerült leküzdeni az élelmiszerhiányt. Hamarosan már az élelmiszer-felesleg okozott fejtörést.

1973. január 1-jén sor került az első bővítésre. Dánia, Írország és Nagy-Britannia csatlakozott az Európai Unióhoz, és ezzel kilencre nőtt a tagállamok száma.

1979-ben jelentős elõrelépés következett be az Európai Közösség életében: megtartották a közvetlen, általános választójogon alapuló első európai parlamenti választásokat. Ezek azóta ötévenként követik egymást.

1981-ben Görögország csatlakozásával tízre bõvült az EU tagjainak száma. Öt évvel később Spanyolország és Portugália is belépett az Unióba. 1986-ban aláírták az Egységes Európai Okmányt. Ez a szerzõdés fekteti le az alapját annak a nagyszabású, hatéves programnak, amelynek célja, hogy az európai integráció problémáit az uniós országok közötti kereskedelmi forgalom szabad áramlásának biztosításával, azaz az „egységes piac" létrehozásával oldja meg. Sorsdöntõ politikai átalakulások közepette.

1989. november 9-én leomlott a berlini fal, 28 év után újra megnyílt a Kelet- és Nyugat-Németországot elválasztó határ, a két ország hamarosan újraegyesült. 1993-ra megvalósult az egységes piac és a négy szabadság: az áruk, szolgáltatások, személyek és tőke szabad áramlása.

A kilencvenes években két újabb szerzõdés született: 1993-ban az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződés, amely a már létezõ integrált közösségi struktúrákhoz további, kormányközi együttműködés alapján működő területeket csatolt, és így létrejött az Európai Unió.

Az 1997. október 2-án aláírt Amszterdami Szerződés fontos előrelépéseket hozott a közös kül- és biztonságpolitika területén.

1995-ben három új taggal bõvült az Unió: csatlakozott Ausztria, Finnország és Svédország. 1999-ben --nem készpénzes tranzakciókra-- bevezették az eurót, az érméket és a bankjegyeket pedig három évvel késõbb bocsátották ki. Jelenleg 16 tagja van az euróövezetnek.

Egy apró luxemburgi település, Schengen eközben, a nevét adta annak a megállapodásnak, amelynek eredményeként fokozatosan megszünik az útlevél-ellenőrzés az országok közötti személyforgalomban. Fiatalok milliói tanulnak külföldön uniós támogatás segítségével. A mobiltelefonok és az internet térhódítása megkönnyíti a kommunikációt.

2001. szeptember 11-én eltérített repülőgépek csapódtak New York és Washington épületeibe; ez a nap a „terrorizmus elleni háború" kezdetének jelképévé vált. Az EU országai fokozzák együttműködésüket a bűnözés elleni harcban.

2004-ben tíz újabb ország (Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Észtország, Lettország, Litvánia, Szlovénia, Ciprus, Málta és Magyarország is) csatlakozott az EU-hoz. 2007. január 1-jén Bulgária és Románia, 2013. július 1-én Horvátország szintén a közösség tagjaivá váltak, létrehozva a jelenlegi 28 tagállamot számláló Európai Uniót.

Felhasznált forrás:

© 2009 Europe Direct Tájékoztató Központ - Hajdú-Bihar megye

Az Európai Unió tagállamai

Ausztria

Ausztria

Fővárosa: Bécs
Csatlakozott: 1995-01-01

 

Érdekességek:

1529-ben Bécsben sütötték az első kiflit, annak örömére, hogy a városból kivonult a török sereg, és a városfalon kívül épült templom tornyának ormára ismét kereszt került. (Orom németül Gipfel, kifli németül Kipfel.) Az ötlet – hogy az ostrom alatt a félhold miatt koplalt bécsiek most lakjanak jól a félholddal – Herr Kolschitzkytól, az első bécsi kávéház tulajdonosától származott. Ő süttetett először kávé mellé fogyasztható kifliket, egy Wendler nevű bécsi pékkel. 

http://www.mindmegette.hu/index.php?apps=cikk&cikk=12396

Belgium

Belgium

Fővárosa: Brüsszel
Csatlakozott: 1957-03-25

 

Érdekességek:

Belgiumban a csokoládé a kezdetektől ajándéknak számított. 1912-től kézzel készített pralinékat gyártottak, amelyeket díszdobozba csomagoltak. A csokigyártók, termékeik alapanyagául, valamint a töltelékbe is a legjobb minőségű kakaószemeket választották. A díszítést még ma is kézzel végzik. A belga csokikat jelenleg is a luxustermékek között tartjuk számon.

http://eupedia.hu/index.php/Belgium#A_belga_csokol.C3.A1d.C3.A9

Bulgária

Bulgária

Fővárosa: Szófia
Csatlakozott: 2007-01-01

 

Érdekességek:

Bulgáriában találták fel az erősítő és görcsoldó hatású rózsaolajat, amelynek 1 kilogrammjához 5 tonna friss rózsaszirmot használnak fel.

http://eupedia.hu/index.php/Bulg%C3%A1ria#.C3.89rdekess.C3.A9gek

A bolgárok bólogatása ellentétes jelentéssel bír, mint, amit megszokhattunk. Az igen vagy a nem kifejezésénél, éppen ellenkezőleg billentik a fejüket, mint európai társaik.

http://bulgaria.travelon.hu/informaciok/

Ciprus

Ciprus

Fővárosa: Nicosia
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

A Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigete, ahol 100 lakosra 180 televíziókészülék jut.

http://eupedia.hu/index.php/Ciprus#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Cseh Köztársaság

Cseh Köztársaság

Fővárosa: Prága
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

A csehek fejenként 162 liter sört isznak évente, amellyel belépésükkor átvették a vezetést az EU tagországok között.
Az EU-ban a legtöbb házasság itt végződik válással.
Lakosságarányosan itt az egyik legmagasabb a kórházi ágyak száma.

http://eupedia.hu/index.php/Csehorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Dánia

Dánia

Fővárosa: Koppenhága
Csatlakozott: 1973-01-01

 

Érdekességek:

Minden év júniusában Roskildében rendezik Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválját. A dán zászló, a Dannebrog, a világ legrégebbi nemzeti lobogója.
Koppenhága kikötőjében található a kis hableány szobra.

http://eupedia.hu/index.php/D%C3%A1nia#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Egyesült Királyság

Egyesült Királyság

Fővárosa: London
Csatlakozott: 1973-01-01

 

Érdekességek:

Az Európai Unió legfejlettebb régiója belső London.
A törvény értelmében a londoni Towerben állandóan hat hollónak kell élnie.
A londoni metró az EU és a világ legöregebb földalattija.
A skót nemzeti ételt, a haggist birkagyomorban főzik meg.

http://eupedia.hu/index.php/Egyes%C3%BClt_Kir%C3%A1lys%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

 

Észtország

Észtország

Fővárosa: Tallinn
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

Tallinnban található a világ legrégebben, 1422 óta működő patikája.
Az észtek finnugor nyelvrokonaink.
A munkahelyi balesetek száma itt a legmagasabb az EU-ban.
Kedvelt észt esküvői sütemény a szalonnatorta.

http://eupedia.hu/index.php/%C3%89sztorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Finnország

Finnország

Fővárosa: Helsinki
Csatlakozott: 1995-01-01

 

Érdekességek:

A finnek isszák a legtöbb kávét a világon. Egy finn lakos átlagosan öt csésze kávét fogyaszt naponta.
Az országban a XIX. század óta rendeznek feleségcipelő versenyeket.
A finn mikulás neve Joulupukki.
A Molotov-koktél a finn hadsereg találmánya.
Hivatalos nyelve a finn és a svéd.

http://eupedia.hu/index.php/Finnorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Franciaország

Franciaország

Fővárosa: Párizs
Csatlakozott: 1957-03-25

 

Érdekességek:

A franciák nyolcvan százaléka rendelkezik mobiltelefonnal, ami jóval elmarad a nyugat-európai országokban tapasztalható több mint 100 százalékos aránytól: Olaszországban, Svédországban vagy Nagy-Britanniában ugyanis egy embernek akár több mobiltelefonja is van.

http://metropolita.hu/?p=6282

Görögország

Görögország

Fővárosa: Athén
Csatlakozott: 1981-01-01

 

Érdekességek:

A Korinthoszi-csatorna 1893-ban Türr István és Gerster Pál tervei szerint készült el.
A görög diákok tanulnak a legnagyobb arányban egy másik uniós tagállamban.
A legtöbb zöldséget és gyümölcsöt a görögök fogyasztják el az EU-ban.
Az országhoz megközelítőleg 2300 sziget tartozik.

http://eupedia.hu/index.php/G%C3%B6r%C3%B6gorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Hollandia

Hollandia

Fővárosa: Amszterdam
Csatlakozott: 1957-03-25

 

Érdekességek:


A legritkább holland tulipánhagyma értéke egyenlő a hagyma súlyával megegyező súlyú arany árával.
Hollandiában sem vidéken, sem a városokban nem használnak függönyt.
Az ország elnevezése a "holt land" ("fás ország") kifejezésből ered.
Nemzeti színe a narancssárga, az Orániai ház elnevezéséből.

 http://eupedia.hu/index.php/Hollandia#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Horvátország

Horvátország

Fővárosa: Zágráb
Csatlakozott: 2013-07-01

Alfred Hitchcock filmrendező zadari tartózkodása alkalmával megállapította, hogy itt látható a világ legszebb naplementéje.

Írország

Írország

Fővárosa: Dublin
Csatlakozott: 1973-01-01

 

Érdekességek:

A nemek aránya itt a legkiegyenlítettebb az Unióban, 100 férfira 101 nő jut.
Az írek fogyasztják átlagosan a legtöbb alkoholt az EU-ban.
Az írek nemzeti "kokárdája" a zöld lóhere.

http://eupedia.hu/index.php/%C3%8Drorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Lengyelország

Lengyelország

Fővárosa: Varsó
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

A lengyel nők mennek férjhez a legkorábban az EU-ban.
Micimackóról utcát neveztek el Varsóban.
A csillagász Kopernikusz lengyel származású volt.

http://eupedia.hu/index.php/Lengyelorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Lettország

Lettország

Fővárosa: Riga
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

Lettországban 117 nő jut 100 férfira, mely az EU-ban a legmagasabb arány.
Az országnak háromezernél is több tava van.
Területének jelentős része tengerszint alatt fekszik.
Lakosságának közel 30 százaléka orosz ajkú.

http://eupedia.hu/index.php/Lettorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Litvánia

Litvánia

Fővárosa: Vilnius
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

Az 1993-ban a forgalomból kivont bankjegyekből WC-papír készült.
1991-ben Izland volt az első ország, amely elismerte az ország függetlenségét.

http://eupedia.hu/index.php/Litv%C3%A1nia#.C3.89rdekess.C3.A9gek


Litvánia az egyetlen olyan ország, ahol a könyvkereskedők számára emlékművet emeltek.


http://www.hbmk.hu/eu25/litvan/utazas.html

Luxemburg

Luxemburg

Fővárosa: Luxembourg
Csatlakozott: 1957-03-25

 

Érdekességek:

A lakosság 32 százaléka külföldi állampolgár, amely a legmagasabb arány az Unióban.  Luxemburgban 100 lakosra 106 mobiltelefon-előfizetés jut, amely az EU-ban a legmagasabb arány.
Az egyetlen nagyhercegség a világon.
Az Európai Bíróság székhelye Luxemburgban található.
A legmagasabb egy főre jutó GDP-vel büszkélkedhet az EU-ban.

http://eupedia.hu/index.php/Luxemburg#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Magyarország

Magyarország

Fővárosa: Budapest
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

A kontinensen először Budapesten közlekedett metró.
A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava.

http://eupedia.hu/index.php/Magyarorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

 A hungarikumok közé tartoznak a magyar fűszerpaprika, a tokaji bor, a makói hagyma, a pálinka és a téliszalámi, valamint az akácméz . A gyakran jelképnek is tartott jellegzetes magyar tájak az Alföld („puszta”), a Balaton, a Dunakanyar, Budapest látképe a hidakkal vagy a Székelyföld. A magyarság jelképállatai egyes magyar háziállatok, mint a puli, a komondor és a magyar szürkemarha, valamint a gólya, illetve a történelemben a ló („lovasnemzet”), a szarvas (a csodaszarvas legendája) és a turulmadár.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarok#A_magyars.C3.A1g_jelk.C3.A9pei


 

Málta

Málta

Fővárosa: Valletta
Csatlakozott: 2004-05-05

 

Érdekességek:

A máltaiak 95 százaléka hívő.
Az ország elnevezése biztonságos kikötőt jelent.
Az Európai Unió legkisebb és legsűrűbben lakott tagállama.

http://eupedia.hu/index.php/M%C3%A1lta#.C3.89rdekess.C3.A9gek_2

Németország

Németország

Fővárosa: Berlin
Csatlakozott: 1957-03-25

 

Érdekességek:

Sok német tájegységen nagyon régi karácsonyi szokásokkal találkozhatunk. Így pl. a partvidéken a Télapó hajóval jön a tenger felől, hogy a kikötőben köszöntse a gyerekeket és a felnőtteket. A Hanza-romantika a közvetlenül a kikötőben vagy parton rendezett karácsonyi vásárt jelenti.

http://www.nemetportal.hu/kultura.htm

Olaszország

Olaszország

Fővárosa: Róma
Csatlakozott: 1957-03-25

 

Érdekességek:

Az UNESCO szerint a világ műemlékeinek több mint 60 százaléka Olaszországban található.
Az EU legnagyobb paradicsomtermelője.
Az EU-ban a legtöbb szállodai férőhellyel rendelkező ország.
Vízkeresztkor Befana, a jó boszorkány ajándékot hoz a gyerekeknek.

http://eupedia.hu/index.php/Olaszorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Portugália

Portugália

Fővárosa: Lisszabon
Csatlakozott: 1957-03-25

 

Érdekességek:

Portugália a világ parafatermelésének több, mint 50 százalékát adja.
A Nagy-Britanniában elterjedt ötórai tea Portugáliából származik.
Az egy főre jutó átlagos halfogyasztás évente 76 kiló.
1920-ban tért át a jobboldali közlekedésre.

http://eupedia.hu/index.php/Portug%C3%A1lia#.C3.89rdekess.C3.A9gek

 

Románia

Románia

Fővárosa: Bukarest
Csatlakozott: 2007-01-01

 

Érdekességek:

Romániában mintegy 6400 medve él, amely az európai medveállomány 55 százaléka.
Itt él Európa egyetlen húsevő növényfaja, a kereklevelű harmatfű, amely virágánál akár húszszor nagyobb rovarokat is megemészt.

http://eupedia.hu/index.php/Rom%C3%A1nia#.C3.89rdekess.C3.A9gek


Az eredeti Drakula a XV. században az Erdéllyel szomszédos hegyvidéki terület, a Havasalföld (ma Romániában található) fejedelme volt. Festményeken és fametszeteken megörökített arcképeinek tanúsága szerint vastag bajszú, horgas orrú és nagy, meredt szemű férfi volt, a keresztségben a Vlad nevet kapta, de Drakulának is nevezték, mert családjának címerében “dracul", vagyis sárkány ágaskodott. E szónak történetesen “ördög" jelentése is van.


http://beluard.freeweb.hu/index9_15.htm

Spanyolország

Spanyolország

Fővárosa: Madrid
Csatlakozott: 1986-01-01

 

Érdekességek:

Spanyolországban nem ritka, hogy olajbogyómagokkal fűtenek.
Guadix spanyol település lakóinak fele barlangokban lakik.
Bunolban minden év augusztusában paradicsomcsata zajlik.
Az EU-ban itt a születéskor várható legmagasabb élettartam.
A barcelonai Szent Család templomot 1882 óta építik.
Vízkeresztkor a Napkeleti Bölcsek hoznak ajándékot a gyerekeknek.

http://eupedia.hu/index.php/Spanyolorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Svédország

Svédország

Fővárosa: Stockholm
Csatlakozott: 1995-01-01

 

Érdekességek:

A svéd gyufagyártók adják a világtermelés közel egyharmadát.
A svéd koronát a mai napig Napóleon egyik tábornokának leszármazottai tehetik a fejükre.
Az EU-ban a svéd férfiak kötik meg legkésőbb első házasságukat.
A legtöbb tejet a svédek fogyasztják az EU-ban.
A svédek karácsonyi ajándékait egy Jultomten nevű manó hozza.
1901 óta itt ítélik oda a Nobel-díjakat.

http://eupedia.hu/index.php/Sv%C3%A9dorsz%C3%A1g#.C3.89rdekess.C3.A9gek


 

Szlovákia

Szlovákia

Fővárosa: Pozsony
Csatlakozott: 2004-05-01

 

Érdekességek:

Andy Warhol, amerikai képzőművész, a pop art irányzat központi figurája, szlovák származású.
1866-ban, a mai Kelet-Szlovákia területére csapódott Európában a legnagyobb meteor.

http://eupedia.hu/index.php/Szlov%C3%A1kia#.C3.89rdekess.C3.A9gek

Besztercebányától nem messze, a Török (Turecká) nevű faluban minden év májusában megrendezik a juhtúrós galuska-evő világbajnokságot. A szokást még csak néhány éve vezették be, mégis igen nagy népszerűségnek örvend.

 http://kulfold.ma.hu/tart/rcikk/b/0/113989/1

Szlovénia

Szlovénia

Fővárosa: Ljubljana
Csatlakozott: 2004-05-01

 

 

Érdekességek:

Szlovénia 1991-ben, tíznapos háborúban vívta ki függetlenségét.
A síelés a XVII. századtól kezdve elterjedt az országban.
A Mount Everestet megmászó első házaspár szlovén volt.
Az ország 56 százalékát erdő borítja.

http://eupedia.hu/index.php/Szlov%C3%A9nia#.C3.89rdekess.C3.A9gek